- Mindössze 29 éves vagy, miért nem a pályán erősíted a DVTK keretét?
- Mindig is szerettem volna minél magasabb szinten játszani. Szépen indult a karrierem, az El Palo saját nevelésű játékosaként megnyertük a Tercera Divisiónt (spanyol negyedosztály - a szerk.), és a Segunda B Divisiónban (harmadosztály) is jól szerepeltünk, de sajnos több súlyos sérülés miatt korán abba kellett hagyni a játékot. A bal térdemet kétszer is műteni kellett, ami végül nem tette lehetővé a profi sport folytatását. A második után hét hónapot vett igénybe a rehabilitáció, de a fájdalom csak nem múlt, ezért úgy határoztam, befejezem. A döntésemet nagyban megkönnyítette, hogy az akkori vezetőedzőm, Fernando Fernandez felajánlotta, legyek a másodedzője, és egy másodpercet nem gondolkodva rábólintottam. Pozitív szemléletű ember vagyok, így azt mondom, ha már így kellett történnie, akkor a lehető legjobban jöttem ki belőle. Az élet engem igazolt: eltelt három év, és a magyar élvonalban dolgozom, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.

- Játékosként milyen poszton szerepeltél?
- Elsősorban középső védőt játszottam, ritkábban védekező középpályást, de például abban az évben, amikor 2012/2013-as bajnokságban a legkisebb költségvetésű csapatként feljutottunk a Segunda B-be, támadó középpályásként szerepeltem, rúgtam is 7 gólt. Szerencsére több poszton is jó teljesítményre voltam képes, amit az edzőim ki is használtak.

- Azt mondják, a középső védőkből könnyen válik kiváló edző, hiszen ők játékosként is átlátják a teljes pályát, míg a támadók hátrányban vannak, hiszen a hátuk mögött zajlanak az események.
- Abban egyetértek, hogy a középső védőknek fontos szerepük van a csapat játékában, folyamatosan irányítani kell a társakat. Ehhez pedig nem csak nézni, hanem látni is kell az eseményeket, segíteni a többiek helyezkedését. Ugyanakkor elsősorban nem ezen múlik, kiből lesz jó edző, a focitörténelem számtalan kiváló sportszakembert ismer, aki játékosként támadóbb pozícióban szerepelt. Sokkal fontosabb, hogy rengeteget kell tanulni, és ha úgy érzed, valamiben jó vagy, akkor más területen is el kell érni ezt a szintet. Aki nem hagyja el a komfortzónáját, annak esélye sincs fejlődni.

- A sérüléseid előtt megfordult a fejedben, hogy egyszer edző leszel?
- Azzal már fiatalon tisztában voltam, hogy nem játszhatok nyugdíjas koromig, viszont nagyon szeretem focit, ez az életem, és ez is volt mindig. Ezért már játékosként is igyekeztem edzői szemmel figyelni az eseményeket, mert tudtam, ez is egy lehetőség a pályafutásom befejezését követően. Arra nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan váltanom kell, de megragadtam a lehetőséget. Kezdő edzőként el sem tudok képzelni jobbat, mint együtt dolgozni egy olyan emberrel, aki korábban a Real Madridban, a Betisben, a Malagában játszott, háromszáz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Számomra Fernando Fernandez igazi példakép, számtalanszor szurkoltam neki, amikor a Malaga kapitányaként vezette a csapatot. Emlékszem milyen fantasztikus érzés volt, amikor először belépett az El Palo öltözőjébe, hatalmas megtiszteltetés, hogy felkért segítőjének.

- Azt mondtad, egy másodperc alatt eldöntötted, hogy elfogadod Fernando Fernandez ajánlatát, amikor felkért másodedzőnek. És mennyit gondolkodtál azon, amikor azt kérte, kövesd több ezer kilométer távolra, Magyarországra is?
- Mindenki tudja, hogy Fernando Diósgyőrben fejezte be a labdarúgó pályafutását, imádta, és ma is imádja a klubot, a várost, a szurkolókat, és azt is tudtam, szeretné egyszer irányítani a csapatot. Így amikor megkapta a lehetőséget, egyáltalán nem kellett gondolkodnom a válaszon. Jól döntöttem, mert fejlődik a klub, pozitív meglepetés, hogy milyen udvariasak a miskolci emberek. És a szurkolók egyszerűen csodálatosak! Legutóbb Kisvárdán játszottunk, de a kispadon leginkább a sajátjaink hangját lehetett hallani. Boldog vagyok itt!

- Másodedzőként mi a feladatod a DVTK edzői stábjában?
- Legtöbbször már reggel hét óra körül a DVTK Edzőközpontban vagyok, mert örömet okoz a munkám. Ahogy említettem, még nekem is sokat kell fejlődnöm, de azt gondolom, mindenki tud fejlődni, ezért az a legfontosabb feladatom a stáb többi tagjával együtt, hogy ebben a fejlődésben segítsem a játékosokat. Mindig arra kérem őket, ha bármire szükségük van, azt mondják, mert csak akkor tudunk segíteni. Számomra a játékosok mindenekelőtt emberek, és halandó lényként nekik sem mindig ugyanolyan a hangulatuk. Fontos tudni, hogy amiatt szomorúak-e, mert nem kapnak elég játéklehetőséget, vagy éppen családi problémáik vonják el a figyelmüket a fociról. Mellettük kell állni, lehetőség szerint segíteni, még ha tisztában is vagyok vele, hogy ez nem mindig sikerülhet.

- Milyen főnök Fernando Fernandez?
- Fernando emberileg és edzőként is kiváló. Udvarias, de a legfontosabb személyiségjegye az alázatosság. Alázatos a munkája iránt, és mindenkinek megadja a kellő tiszteletet. Fernando teret ad a kollégáinak, soha nem azt mondja, hogyan végezz el egy feladatot, hanem a célt közli, a megvalósítást rád bízza. Ez nagyon jó nekünk, mert így tudunk fejlődni, érezzük, hogy valódi munkát végzünk, és nem csak gépiesen végrehajtjuk az utasításokat. Lehet, hogy először 10 perc is rámegy egy apróságra, de később jelentősen lecsökken ez az idő. Kiváló stábunk van, igazi csapatot alkotunk az edzői öltözőben, ahol mindenkinek megvan a saját véleménye, persze a döntés a vezetőedzőé. Én sem szégyellem kikérni a többiek véleményét, és megfogadni a kritikai észrevételeket, mert több szem többet lát. 

- Az edzéseken elsőként az tűnik fel egy kilátogatónak, hogy gumiszalagokkal kijelölt pályán mennek a gyakorlatok. Kinek volt ez az ötlete?
- Nem is tudom, Spanyolországban annyira mindennapos ez a megoldás. Az edzés előtt kimérjük a pályákat, kifeszítjük a gumiszalagot, utána pedig felszedjük. Sokkal egyszerűbb így a játékosoknak, pontosan tudják, meddig tart a játéktér, pontosan úgy, mint a mérkőzésen (ezért figyeljük a lest, és számoljuk az eredményt is). Megmondom őszintén, nem a kedvencem 100 méter gumiszalagot kifeszíteni, de ha erre van szükség a jobb teljesítményhez, akkor ezt csinálom. Mindennek a játékos a kulcsa, ők tudnak mérkőzést nyerni, de nekünk kell felkészíteni őket. Ha a játékosok jó teljesítményt nyújtanak, akkor jönnek az eredmények, és boldog a stáb, boldog a klubvezetés, boldog minden szurkoló - végül is ez a cél. Ezért kell mindent megtenni a játékosokért, akár vonalat fektetni minden reggel.

- Hogyan tudod a vezetőedző munkáját segíteni?
- A heti program kialakítása során figyelni kell arra, ki a soros ellenfél, és ehhez igazítani az edzéseken elvégzett munkát. Ezen kívül az én feladatom felkészíteni a csapatot a támadó és védekező pontrúgásokra. 

- A mérkőzéseken néha látni lehet, hogy vagy Fernando Fernandez sétál hátra a kispadhoz, vagy te mész előre hozzá. Miről beszélgettek ilyenkor?
- Mindig felkészülünk az ellenfélből, ilyenkor általában az általuk alkalmazott taktikai variáció kerül szóba, vagy egy konkrét játékos. Úgyszintén felkészülök az ellenfél pontrúgásaiból, ki hová rúgja, illetve hová helyezkedik, védekező pontrúgás esetében pedig melyik embert ki fogja. De sokat nem kell beszélni, mert Fernando jól olvassa a játékot, általában csak néhány apróságot egyeztetünk.  

- Öt gólból hármat is pontrúgást követően szerzett a DVTK. Hogyan jut el egy ilyen variáció az ötlettől a megvalósításig?
- Mondok egy példát: az ellenfél játékának kielemzése után jelzem Fernandonak, hogy egy variációval jó esélyünk nyílhat gólt szerezni, amire rábólint. Ezt követően az edzésen begyakoroljuk azokat a mozgásokat, amivel helyzetet tudunk kialakítani. Egyébként játékosként nem rajongtam a pontrúgások gyakorlásáért, de ez a tapasztalat most segítségemre van abban, hogy mennyi időt szabad erre fordítani az edzésen, mert annak nincs értelme, hogy csak testben legyenek ott a játékosok. Ezért jó, ha változatosak a gyakorlások, hiszen végül is minden futballista focizni szeret a legjobban. A mérkőzésen az említett mozgások meglétét figyelem, mert nem születhet minden pontrúgásból gól, hiszen ott az ellenfél védelme, védhet a kapus, viszont a saját feladatunkat el kell végezni.

- És milyen az élet Miskolcon?
- Szingli vagyok, ami megkönnyítette a költözésem, a szüleim és a nővérem Spanyolországban maradtak. Édesapám már meglátogatott egyszer, neki is tetszett a város és a diósgyőri körülmények. Ért hozzá, valamikor ő is profi labdarúgóként játszott a Marbella színeiben, de a visszavonulását követően a civil életben találta meg a számítását. Sok szabadidőm nincs, mert a munka mellett angolul tanulok. Amikor megérkeztem, akkor szinte mindent értettem, de beszélni kevésbé tudtam, és gyorsan orvosolni kellett ezt a problémát (a beszélgetés angolul történt, ami a tanulás eredményességét bizonyítja - a szerk.). Ezen kívül igyekszem minél több meccset megnézni, szerdán például Kazincbarcikán láttam a dorogiakat. Nem kifejezetten egy játékosra voltam kíváncsi, hanem az NB II. mezőnyére, persze, ha valaki feltűnik, annak később jobban követem a teljesítményét. A szabadnapokon pedig igyekszem kikapcsolódni, láttam már Miskolc legfontosabb nevezetességeit, jártam Budapesten, de ezek tényleg ritka alkalmak, nem turistának érkeztem.

- Szeretnél egyszer vezetőedző lenni?
- Persze, szerintem minden edző álma, hogy egyszer ő irányítson egy csapatot. Így vagyok ezzel én is, de ez a kérdés jelenleg nem időszerű, nekem még rengeteget kell tanulnom. Fernandotól lehet tanulni, ezért bízom benne, hogy még sokáig együtt tudunk dolgozni. Szeretnék hozzájárulni a DVTK sikereihez, nem mindig a kiesés ellen küzdeni. Ehhez sok türelemre és időre van szükség, azonban, ha nem csak sokat dolgozol, hanem minőségi munkát végzel, akkor annak meglesz az eredménye.